Koreográfia betanítása és megosztása a csapattal

Közzétéve:

Egy koreográfia betanítása egy egész csapatnak információvesztés nélkül egyáltalán nem magától értetődő. A referenciavideó, a 8-as blokkonként írt világos jegyzetek, a közös színpadi szókincs és — a tartósan megőrzendő műveknél — a tánclejegyzés olyan módszerek, amelyek kiegészítik egymást. Ez az útmutató áttekinti ezeket a valós gyakorlatokat, és azt, hogyan jegyzik meg a táncosok a helyüket a csoportban.

Referenciavideó és 8-as blokkok: a koreográfia betanítása

Egy koreográfia veszteség nélküli átadásának legkönnyebben hozzáférhető módja, ha egy írásos anyagot egy felvett referenciavideóval párosítasz. A gyakorlatban minden 8-as blokkhoz írsz egy rövid leírást a fő mozdulatról, az irányáról és a szintjéről (magas, közép vagy talaj). A videó vizuális támaszként oszlatja el azokat a kétértelműségeket, amelyeket a szöveg önmagában sosem fed le teljesen.

Ez az írás plusz videó páros azért működik, mert két regisztert ötvöz: az írásos nyom rögzíti a szándékot és a szerkezetet (a blokkok sorrendjét, az irányokat, a szinteket), a felvétel pedig a valódi mozdulatot mutatja, a kiterjedésével és a dinamikájával együtt. Egy csapatnak könnyen terjeszthető formátum: minden táncos annyiszor nézheti vissza a videót, ahányszor csak kell, és a jegyzetekből visszakeresheti a szakaszok sorrendjét.

Ezeknek a jegyzeteknek a felépítéséhez érdemes a koreográfia térbeli összetevőire támaszkodni: a szintekre (magas, közép, alacsony), a talajon bejárt útvonalakra (egyenes vonalak, átlók, cikcakkok, spirálok, ívek) és a csoport térformáira (sor, oszlop, átló, geometriai formák, például a négyzet vagy a háromszög). Ha ezeket az elemeket blokkról blokkra kifejezetten megnevezed, sokkal megbízhatóbb lesz az átadás.

Mindenki ugyanazt a színpadi nyelvet beszélje

Ahhoz, hogy félreértés nélkül oszd meg a helyeket, az egész csapatnak ugyanazt a színpadi szókincset kell használnia. Franciaországban a côté cour és a côté jardin kifejezést használják. A côté cour a színpad jobb oldala, ahogy a közönség látja; a côté jardin a bal oldala. A klasszikus francia emlékeztető Jézus Krisztus francia kezdőbetűit (J.C., Jésus-Christ) társítja a színpad rajzához: J (Jardin) balra, C (Cour) jobbra.

A mélységet a face és a lointain írja le. A face a színpad eleje, a közönséghez legközelebbi rész; a lointain, amelyet a hátsó fal zár le, a legtávolabbi pont. Mivel a színpad régen lejtett, megmaradt a szokás, hogy a lointain felől a face felé haladást „lefelé menésnek”, a face felől a lointain felé haladást „felfelé menésnek” mondják. A francia plateau szó pedig tágabb teret jelöl, mint a scène (a színpad), mert a takarást és a színpad alatti teret is magában foglalja.

Figyelj, ha angolszász anyagokkal dolgozol: a nézőpont logikája megfordul. Angolul a „downstage” a közönséghez közeledést, az „upstage” a távolodást jelenti (a lejtős, angolul „rake” színpadok öröksége). Ami a legfontosabb: a „stage left” és a „stage right” a közönség felé forduló előadó szemszögéből értendő, a „stage right” tehát az ő jobbja, vagyis a néző bal oldala. A „côté cour” (a közönség jobbja) és a „stage right” (a táncos jobbja) így ellentétes nézőpontból indul, és két ellentétes oldalt jelöl: érdemes ezt mindig pontosítani, hogy elkerüld a félreértést. Egy nagy színpadot általában kilenc zónára osztanak a négy irány (upstage/downstage, stage left/right) metszésében.

Így jegyzik meg a táncosok a helyüket a csoportban

Az anyagokon túl a táncosok úgy jegyzik meg a helyüket, hogy értik a szerepüket, és egymásra támaszkodnak. Ahhoz, hogy jól helyezkedj el egy csoportban, ismerned kell a szerepedet (szólista, a formáció tartóoszlopa vagy kiegészítő), figyelned kell a többiek mozgását, hogy előre lásd a szükséges ritmust és teret, és így elkerüld az ütközéseket. Ha tudatosan a sarkokba helyezkedsz, és az átlókat használod, vizuálisan érdekesebb vonalak születnek, és csökken a kockázata, hogy eltakarod a többi táncost a közönség elől.

Az előadás alatti összhang a nonverbális kommunikáción is múlik: egy pillantás, egy mosoly vagy egy apró kézmozdulat gyakran elég ahhoz, hogy a csapat szinkronban maradjon. Minden próba után érdemes visszajelzést kérni a társaidtól a helyezkedésről és a szinkronról. A próbák gyakorlatában jó szokás a padlón megjelölni a viszonyítási pontokat és a helyeket, hogy rögzüljön a térbeli emlékezet; ezt mindig az adott helyszínhez kell igazítani.

A kompozíciós eljárások szókincse a közös memorizálást is segíti, mert minden pillanatban megnevezi a táncosok közötti viszonyt. Az unisono: ugyanazt csinálni ugyanabban az időben, ugyanabba az irányba (ez nem azonos az egyszerű „együtt csinálással”). A kánon: ugyanazt a mozdulatot többen veszik át, de eltolva, szabályos időközönként újra bevezetve. Az akkumuláció egymás után ad hozzá mozdulatokat, mindig ugyanarról a kiindulópontról újrakezdve (egyfajta „mozdulatos süketelefon”). Ehhez jönnek az olyan viszonyok, mint a tükör, a kaszkád, a párbeszéd, a kontakt vagy az emelés, valamint a csoportosítási módok (duó, trió, kvartett). Egy webes eszköz, például a Stancz, lehetővé teszi, hogy ezeket a formációkat 2D-ben, 3D-ben és nézőtéri nézetben elhelyezd és megnézd, ami segít előkészíteni és megosztani a helyeket a próba előtt.

Tartós megőrzés: a tánclejegyzés

Egy mű hosszú távú archiválásához létezik egy speciális tudás: a mozgáslejegyzés (dance notation). Ez az emberi tánc mozgásának és formájának szimbolikus ábrázolása, amely grafikus jeleket, figurákat, útvonalrajzokat, numerikus rendszereket vagy betűkkel és szavakkal írt jelöléseket használ. Főként a koreográfiai művek rögzítésére és újra színpadra állítására (restaging) használják; 1948-ban Hanya Holm volt az első Broadway-koreográfus, aki szerzői joggal védette táncpartitúráit, a Kiss Me, Kate című musicalhez.

A nyugati kultúrában a két legelterjedtebb rendszer a Labanotation és a Benesh Movement Notation. A Labanotationt (más néven Kinetography Laban) az osztrák–magyar koreográfus, Rudolf von Laban (Laban Rudolf, 1879–1958) dolgozta ki az 1920-as években, és ma is azok részesítik előnyben, akik nem klasszikus tánccal foglalkoznak. A Benesh Movement Notationt 1955-ben alkotta meg Rudolf és Joan Benesh; oktatása 1956-ban kezdődött a Royal Academy of Dancingen, és világszerte a balettpartitúrákban használják, míg a Labanotationt inkább a nem klasszikus táncban.

Egy fontos fenntartás: a tánclejegyzés szakértői tudás (a koreológusoké), nem a nagyközönségnek szánt eszköz. Sok rendszer ráadásul egy adott stílusra specializálódott, és más tánctípusokat nem ír le hatékonyan, ami korlátozza az egyetemes használatukat. Egy amatőr csapatnak ezért jobb a mindennapokban a videóra és az egyszerű jegyzetekre támaszkodnia, a lejegyzést pedig a megőrzés professzionális módszereként fejben tartani.

Gyakori kérdések

Mi a legegyszerűbb módja egy koreográfia betanításának úgy, hogy semmi ne vesszen el?
Egy felvett referenciavideót párosíts írásos jegyzetekkel: minden 8-as blokkhoz egy rövid leírást a fő mozdulatról, az irányáról és a szintjéről (magas, közép vagy talaj). Az írás rögzíti a szerkezetet, a videó a valódi mozdulatot mutatja.
Jobb vagy bal (côté cour vagy côté jardin): hogyan ne tévedj el többé?
A côté cour a színpad jobb oldala a közönség szemszögéből, a côté jardin a bal oldala. Francia emlékeztető: J.C. (Jésus-Christ), Jardin balra, Cour jobbra. Vigyázz: angolul a „stage right” az előadó jobbját jelöli, vagyis a côté cour ellentétes oldalát.
Hogyan jegyzi meg a táncos a helyét egy csoportban?
Úgy, hogy ismeri a szerepét (szólista, a formáció tartóoszlopa vagy kiegészítő), figyeli a többieket, hogy előre lássa a ritmust és a teret, és elkerülje az ütközéseket, előnyben részesíti a sarkokat és az átlókat, és támaszkodik a nonverbális kommunikációra és a minden próba utáni visszajelzésekre.
Meg kell tanulnia a csapatodnak a Laban- vagy a Benesh-lejegyzést?
Nem feltétlenül. A Labanotation (Rudolf von Laban, 1920-as évek) és a Benesh Movement Notation (Rudolf és Joan Benesh, 1955) szakértői eszközök, amelyek művek archiválására és újra színpadra állítására szolgálnak. Egy amatőr csapatnak a mindennapokban elég a videó és az egyszerű jegyzetek.

Források

Ez az útmutató a következő forrásokra támaszkodik, amelyeket a megírása során tanulmányoztunk.

  1. 1.allthatdance.be
  2. 2.guides.lib.jmu.edu
  3. 3.en.wikipedia.org
  4. 4.lecratere.fr
  5. 5.backstage.com
  6. 6.pedagogie.ac-nantes.fr
  7. 7.reservoirdanse.fr

Olvasd el ezt is

Koreográfia betanítása: referenciavideó, jegyzetek 8-as blokkonként, színpadi szókincs és lejegyzés, hogy a csapat a helyeket is megjegyezze.

Kezdés